Ehhez nagyon nincs mit hozzáfűzni.

Soha nem szoktam - már megindokoltan - mások klipjeit ily módon közzé tenni, legyen ez a kis pöttöm zseni az üdítő kivétel. Elképesztő, fantasztikus. Debreceni kissrác, még ovis.

Ezek vagy megint figyelmetlenek voltak, vagy a vastag bőr alól maradt egy résnyi hely, melyen át még itt-ott rálátnak a világra. Ezek elfelejtették átkeresztelni a Magyar Dal Napját. Jobb autokráciákban efféle aligha esne meg. Bár a kényszeres "körösztölő" ezúttal némi kínos felhangot is maga után húzna, hiszen a parlamenti padsorokban meghúzódó néhány, alap-és középfokú irodalmi ismereteit rettegve takargató csinovnyiknak a Nemzeti Dalról sűrűn jut eszébe az alantas és mérhetetlenül ostoba március 15-i cenzorálás, ugye, emlékszünk? Még, hogy : 'Talpra, magyar', na, az ***na be!

Azt írja az újság, hogy országosan mintegy tíz helyen tartanak rendezvényeket az esemény kapcsán. Brávó, tíz helyen, ez tényleg szép, a többi majd 3200 helyen meg ezalatt őrzik az Elkotmányt az isten bárányai. Legalább közben énekelnének valami echte ungarischét, mondjuk, hogy: "Hej, halászok, halászok, mit fogott a hálótok?", vagy más efféle magántőke-injekciót sugallót.

Én meg nagy mérgemben előszedtem egy régebben megzenésített Ladányi Mihály verset, így már biztos, hogy megvagyunk tízen, akik e jeles ünnepen emlékezünk.

Ha már öreg leszek:

Lesz öt macskám és kilenc ebem,
És lesz, aki mócsingot mér nekik,
Igen, lesz majd egy hentesem...

Igen, talán ha már öreg leszek,
S a villakertben látom játszani őket,
A törpék és a szökőkút között,
Igen, s na persze: el-elrévedek -

Most aztán végképp furcsa lenne, ha
Prófétaként végezném, zsinegen,
S nem lenne villakertem, se ebem,
Se macskám, se hentesem...

Ó, persze mondanák a macskagazdikák,
Na, persze, mondanák a kutyagazdikák,

Hát, persze, mondanák a villagazdikák,

Így végzi mind, mondanák, hát, igen.

Valamit tenni kell már, azt hiszem,

Mielőtt ideér a semmi sem,

Ó, macskagazdikák, ó, villagazdikák

valamit tenni kell itt, hát igen.

Ladányi Mihály

Most aztán érhet fülig könyvtudor barátom ajaka, előkotortam egy félbemaradt megzenésítést a fiók aljáról. Ott is maradt volna az idők végezetéig, ha nem látom meg Fanny posztját, amely hangulatában megdöbbentően hasonlatos az én kis létesítményemhez. Igaz, a műnek nagy karriert továbbra sem jósolok, bár a "bikicsunáj"-t talán kiválthatná, azért mégiscsak örülök, hogy leporoltam, ha csak néhány fülbe mászik is bele, már megérte.

A hibiszkusz. Sajnos azóta a jég elverte.

A dal, Si King   Dalok könyve 173., Rab Zsuzsa fordításában:

Hibiszkusz bontja levelét,
csillogtat nehéz harmatot.
Uram, a kedves, hazatért,
szívemnek jó békét adott.
Ó, van öröm, szíves beszéd!
Együtt ülünk vidám ünnepnapot.

Hibiszkusz bontja levelét,
bő harmat mossa szirmait.
Uram, a kedves, hazatért,
gyöngyös öve csak úgy vakít -
erénye szebben tündököl.
Ég sokasítsa boldog napjait!

Hibiszkusz bontja levelét,
szakadó harmat fürdeti.
Uram, a kedves, hazatért
szívemet felderíteni.
Az ég örömmel áldja őt!
Mint szablya, úgy áll öccsei előtt.

Hibiszkusz bontja levelét,
reá hideg harmat szakad.
Uram, a kedves, hazatért,
kezes lován csengő zenélt.
Erénnyel ékes, jó uram,
tízezer áldás szállva száll feléd.

Ossziántól tudom, hogy derék dolog dió nagyságú görögdinnyét termeszteni, ám a tálentom az, melynek a véka alá való sunnyasztásának elkövetése ezzel a tevékenységgel korántsem kompenzálható. Jól van hát, láss csodát, blogger-népség.

Minthogy a tálentom mibenléte az említett úr által körül nem íratott, magam választok. Ezúttal hiúságomnak a már Thackeray által is megénekelt vásárán nem a lesajnált mikrodinnye, hanem a kiskert egyéb szülöttjei képezik tárgyát. Merthogy ezekre én igen hiú vagyok.

Paradicsom, paprika, málna és egy gyönyörűséges-szép zöld hernyó bal-, illetve jobb oldali beállítottsággal, kinek-kinek szája íze szerint.

Magától értetődik, hogy ide egy dal is jár, ezúttal Halász Jutka Állatkerti útmutatója, szokás szerint Ágival, saját hangszereléssel. A kukac szemlátomást eltévedt, apu őt a cseresznyébe küldte, de az már leérett. A kapor meg túl kicsi. Egyenlőre gondolkozik.....

Solide mai zenei blokkja hideg zuhanyként hatott rám a kánikula kellős közepében. A hűsítő cseppekről valahogy eszembe jutott régi, korán eltávozott zenész-barátom, Tonya, akivel jó ideig együtt countryztunk. Felkészült, alapos és sokoldalú zenész volt, ma is őrzöm száznál is több, kézzel, gyönyörű kalligráfiákkal jegyzett latin kottáját, fülemben meg azt a jellegzetes stílust, mellyel féltve őrzött stratocaster gitárját "működtette".

Ő se nagyon vesződött dallamok komponálásával, beérte azzal, mint én, "mit ráhagytak a századok".  Egy dalszövege azért rám maradt, Solide posztjába beraktam, most meg, hogy a 38 fok miatt 'naprakész vagyok, a hűvös kis zeneszobámban följátszottam a dalt, bízván, hogy ő is így képzelte valahogy.

Az ő emlékére szóljon a dal:

Bárzene. Most tényleg, hiszen ez a blogom neve a kezdetektől.

Elolvasom »

Volt egy kis szerencsétlenkedés a poszt elkészítése során. Mint kiderült, kíváncsiságom az oka, hogy megnéztem, milyen a legújabb Firefox frissítés. Az már látszik, hogy a nol szerkesztőpaneljét teljesen megbolondította, így, átmeneti (?) megoldásként a Chrome-ban munkálkodom, bocs az élvezhetetlen előjátékért:

Isten áldása ez a fúrt kút, mázlink volt, hogy első kísérletre eret fogtunk, így, ha szerényen is, de a locsoláshoz szükséges vízmennyiség biztosított, és után-tisztítani sem kell, amint az a rendszeres mélységmérésekből kiderült.
A végjátékhoz közeledünk, mára a fél konyhakert kiürült, a megmaradottak viszont igen szomjas népség, de vigyázunk rájuk. Az újra ránk  tört kánikula még Picinek is sok volt, hívtuk is a fodrásznénit, aki egy füst alatt Mollyt, Pici új barátnőjét is meghámozta. Szokatlan látvány egy kopasz sicu, de a két kis csupasz négylábú együtt meg pláne roppant aranyos.

Néhány kép, meg egy videó a kopaszkutyákról:

Innen jön a víz. = m-es csőkút, magam fabrikálta lábszelepes csővödörrel. Működik!

Az istenért se dicsekednék, de:

Légideszantos.

Ugyanő, gyakorlóban.

No parking, ez már a paradicsom!

Pici az új napozóját próbálgatja.

Szolgálaton kívüli csapadékmérő.

Se íze, se színe, se illata, mégis esszük. Fene érti.

Fel, vörösök,...

Inkább megszokásból járok fotózgatni a helyi rendezvényekre, összefutni volt kollégákkal, sok kedves és kedvesnek látszó ismerőssel a nagybötűs közéletből, önjelölt meg valódi művészekkel - és még sokan mások, hosszú a stáblista.
A fényképezés ürügy, hogy függetlenedjem a protokolltól, csúnya visszaélés ez a közbizalommal, hisz errefelé egyebek közt, mint a balliberális sajtó pimaszkodó, éles nyelvű, örökké zsémbes "megmondó-emberét ismernek, dacára, hogy  tavasz óta egy írott sor se hagyta el a lelkemet. Nekünk, néhányunknak Himnusz, Szózat, lelkipásztori igehirdetés alatt is "szabad" föl-alá mászkálni, renitens módon, odahajolós sugdolózással megnevettetni a gyanútlan mellettem állót, vagy elkapni a véletlen sodrában egymás mellé rendeződő politikai ellenfeleket, a kínszenvedést sugárzó arcú polgármestert, az idők kezdete óta változatlan összetételű ünneplő rohambrigád monoton beidegzett gesztusait. Külön kaland a koszorúzás, szerencsétlenkedések kimeríthetetlen forrása ez, kistelepülési rangok viselői próbálnak ilyenkor pátoszba görcsölődni, fejet hajtani a  - most hirtelen én se tudom, nemzeti 'nagylétünk' melyik legfrissebben legitimált emléke előtt, miközben, augusztus 20 lévén éppen, a Szent István szobor mellett ropogósra szikkad a már amúgy is két napos, Erdélyből ide transzportált, enyhén szénné égett 'lágykenyér.' Azért idén mindent vitt, ahogy a tisztelt gyülekezet igehirdetésének végén megtapsolta a katolikus lelkipásztort. Isteni szerencse, hogy a "vissza, vissza" csatakiáltás ezúttal kimaradt a liturgiában szemlátomást járatlan ünneplők eszköztárából.
Jelentős archívumom gyűlt össze az évek során, melynek javát a mostanra igencsak megcsöndesedett helyi lap Képgalériájában láthatja, aki erre jár. Ez is megállt, pedig folytatnom kellene, addig legalább, míg a szalaiannamáriás riadalom elültével az ijedősebb írástudók vissza nem merészkednek a kisváros kiürült lapjába, annál is inkább, mert a technikai háttérmunka színvonala még így, tartalom-szegényen is kiváló.

"Na, most mi van?!" - kérdeztem a címben. Mutatom máris:

Nem ismerős itt valaki?

Mindig ugyanúgy...

és ugyanazok,

...és ugyanakkor. Elég unalmas.

Kicsi görög, vigyél engem Tanganyikába!

A Jó estét nyár, jó estét, szerelem elfeledett betétdala jutott róla eszembe.  Annak kapcsán jött ez elő, hogy szomszédasszonyom görögdinnye-palántái már jó ideje elakadtak a virágzás fázisában, a " még meddig kell kerülgessem? " kérdésre épp tegnap kaptam meg a reménytelen, csalódott választ: " na jól van, szedjük ki! " Erre mit tesz isten, Lőrinc napja után éppen, nagy hirtelenséggel termőre fordult az inda, méreteiben ugyan meg nem haladva (!) az ilyentájt szokásost, ám színe, formája, homlokán a jókedvű, üde-zöld ragyogás megszégyeníti méretesebb testtömeg - indexű pályatársait.

A második kép mellé fotóztam sokat megélt/próbált bal mutatóujjamat is az arányok érzékeltetése okán.

...nem írtam ide egy sort se. Ide se, meg máshova se. Van is némi lelkifurdancs, főleg magam felé, nem szeretem, de viselem a ritka, ok nélkül való és kezelhetetlen hullámvölgyeket, melyek rám törnek, mint egy fizetett kopogtatócédula-gyűjtő, bár azokat lerázni jóval könnyebb és viszonylag ritkán jönnek. Rossz ómen ez a 66-os ott fenn, a Blogger-es blogcímemben, viharfelhőket idéz, meg valami démonit, megfoghatatlant.
Néhány biztos pont azért van: a kiegyensúlyozott családi hármas Anyával, Picivel, néhány jó, mellé ugyanennyi nem jó szomszéd, velük a törékeny, de gonddal óvott békesség - és egyik legfőbb támaszom, a konyhakert, ahová az utóbbi időkben sikerült beszűkülnöm, elhagyva régi életem feladhatatlannak hitt pillérét, a színpadi zenélést. Néhány hónapja a helyi újságba eddig is csak módjával adagolt élcelődős közírásnak is vége egy időre, szakadjanak a szálak, nem bánom, fene vigye.

Már ilyenkor, augusztusban csak némi gyomirtás, a termés, és vele a gyarapodás naponta ismétlődő örömének betakarítása, a házikert semmivel össze nem vethető ízeinek kóstolgatása a napi boldogság-forrás. A paradicsom idén ízekben tombol, az uborka úgy 25 kiló körül fialt, java kovászos, a többi a szomszédokba átszerelve. Még mindig van friss vajbab, de a várfalon is érik a télire való szép, nagy szemű. Patiszon (rántva, már másodszor) és még csak most indul. A kapor is egekbe tör, igaz, harmadik nekifutásra. Rakom el a rengeteg virágmagot, jövőre a szép tágas utcafrontot fogják díszíteni, bent már elkelt minden hely a jövő évi előadásra.

A címlapfotó Tarr Feri kedvéért került ide. / Pár éve Zsiráf nick néven publikált itt,a Nolon remek természet-fotókat, most ő is a Bloggeren van. / Még utolsó munkahelyem Házasságkötő termének egyik szekrénye mögött leltem, a régi intézmény bontása előtti nagy kitakarodás során. A felturbózott sarló és az enyhén viseltes kőmíveskalapács saját alkotói múltam egy-egy darabja.

Virágvasárnapi előkészületek

Grossturblog
Azonos címmel már évek óta létezett egy blogom a mlap.hu-n, amely, sajnos az egyre több reklámmal terhelt felület miatt használhatatlanná vált. Néha abba is hagytam, mikor a lendület kifulladni látszott, majd újra kezdtem. Mint most, ezen a barátságos, tiszta, könnyen kezelhető oldalon.
Kissé hátrébb lépve a helyi politikai és kulturális vircsafttól, inkább érdekes, olykor meghökkentő helyzetek, pillanatképek érdekelnek, minden, ami a magam szabta rövid pórázról még elérhető. Ma épp egy furcsa jelenségre lettem figyelmes. A katolikus hívek legtöbbje ezúttal jókora szatyrokkal, tasakokkal igyekezett az ígért megváltás szent helye felé, mint kiderült, virágvasárnap van, - ki hitte volna, - és a batyuk az ilyenkor esedékes virágszőnyeg alapanyagait rejtegetik.
Bámulatra méltó gyorsan és kreatív ötletekből kifogyhatatlanul alkottak a közösség rutinos, szemlátomást összeszokott tagjai, ezt már több éve figyelem. Az égiek oltalma alatt - se szél, se eső, - mintegy két óra alatt készült el mindaz, ami reményeim szerint képekben érzékelhető pompájában is elénk tárul.

Itt, az új ruhájában pompázó Grossturblog-on pár kép hivatott átcsalogatni a Kedves Érdeklődőt a PICASA képalbumba, ahol közel 60 felvételen látható a tiszavirág-éltű pompázatos remekmű. Kicsit olyan élmény, mint a muzsika, amely, mikor felcsendül, átjárja a lelket, ám, amint az utolsó hang is elhal, ott maradnak az általa kelt képek, hangulatok még sokáig

Izabella.

Lassan férjhez kéne adni, mondja szomszédasszonyom, aki felnevelte ezt a falánk, életvidám hajadont, Izabellát. jó időben kint legelészik, olykor a gyümölcsfák lombjaiból is leharap kisebb-nagyobb darabokat, de elnézik neki, szeretik. Fotomodellnek is majdnem ideális, csupán a különböző, kertészkedéshez elengedhetetlen karók, vezérfonalak nehezítik a fotózást, de sebaj, annál hitelesebb.

Mohamedán kecske. Mezítláb, imaszőnyegen és majdnem kelet felé imám-kozik.

Viszketegsz, vagy amit vakartok!

Térdre, csuhások!

Sarkalatos illaT-örvények ....de rohadt büdös...

Nemzeti érzelmű médiahatóság hátulnézetben.

Lassan indulok majálist fotózni. Sok vidámságra nincsen ok, a település "gazdálkodj okosan"-ja nagyjából az esztergomi szintet hozza, igaz, itt a tanácselnök még a régi. Rezeg a széke, a lába is bizonnyal, mert úgy tűnik, beleesett a nagy-formátumú 'Budaigyula&megbízotti köre' kapjuk el Gyurcsányt mozgalmának útvonalába az ú.n. Kis-Sukoró polbeat-show kapcsán. Szar ügy, de majd megegyeznek - a sokat hivatkozott, ám sosem tapasztalt alapértékek mentén.

Hogy az ég nem szakad le, mormogok magamban, s látom, nem feleslegesen, a gyönyörű, formás és jól táplált fellegek már itt várják, hogy elmossák a megszokottan arcátlan, mindenkit le-és hülyének néző Tanácselnöki Tanácsadó Testület által  Partnerség Napjá-vá keresztelt kirajzást. Add hát, Uram, az esőt! (Konkrétan a katolikus fennvalót kérném, ha lehetséges, mer' ő lett benyomatva az új Taknyolmányba, vagy hogy írják esztet most smittpálossan-sen.)

Csak kezdd el! Ami így, egy nap alatt nem sikerül, azt majd elvégzi az idő pótmunkában, - hogy vicces is legyek valamennyire ennek a helyi szinten igen népszerű   és mindenki által kedvelt poénnak kedélyeskedő újra-idézésével, hehehe.

Szabad-e locsolni?

Szól a harang, gondoltam, én is fölnézek a templomhoz, innen a dombról épp rálátni. Eltűnődöm: szoktak-e templomok leltározni álló-és forgóeszközöket, régi, már leamortizálódott tárgyakat és eszmevilágot  rendszeres időközönként leselejtezni, hogy a perselypénz és egyéb anyagi javak tisztes könyveléséről szó se essék így, effektív feltámadások idusán. Szegény katolikus papok, még az is súlyos teherként nyomja vállukat, hogy bódult hívek "atyám" megszólításait kell kell viseljék, úgy, hogy  istenigazából, csakis önnön "eszköz-rendszerük" igénybevételével gyermeket nemzeniök bizony nem ildomos. Így jár mind, aki hagyja magát megcölibálni. Bizony, az alternatív megoldások takargatása ily módon részévé válik a mindennapi lelkipásztori tevékenységnek.
Hát, ez elég meleg.

Szombatig úgy tűnt, nemhogy szabad, kell is locsolni, amúgy is kissé lassú idén a feltámadás, vagy csak én lettem türelmetlenebb.
Mára ideért az égi áldás, "énekszó és dal köszöntse", bújnak elő kis csöppségeim, a kapor és a padlizsán, kikkel tavaly kudarc-sorozatot kellett átéljek.

A nyereség-orientált kiskorú hagyományőrzők sokszínű serege egy napig érezheti azt a kirekesztettséget, amit én érzek egész évben az alcsúti kisnapóleon "fátum-szerű, Pajabá álamelb'nök által mámma aláskríbolt alkotormány" miatt .  Nincs vendégjárás, taszítóan álságos, gügye páros rímek, föstött tojás és ötszázas, nagy túrót, kérj anyádtól, büdös kölök. Fogaggyunk, még a miatyánkot se nyomod eggyazegybe, de majd a katolikus iskolába' beléd verik, az hétszentség, hogy stílusos legyek.

Csend van, áhítatos - ez itt az én kis szabadtéri székesegyházam, ahol az orgona nem bömböl, csak illatozik, az épületet, de meg ám az afölötti boltozatot sem a Makovecz nevű nagyiparos szerkesztette előregyártott elemekből.

A madarak éneke, az erdő susogása a csendhez tartozik. És egye fene, a közeli reptér is, de csak a látvány miatt.

Ez is megvolt. Feri kérdez, kis-nagyember válaszol. Utóbbi papírból, ami úgy remeg a kezében, hogy majd elejti. S mintha tudta volna előre a kérdéseket, olvassa a rémisztőnek szánt, de - (szinte már megsajnálom) -  csalódást keltően igénytelen, inkább a Lázár - Szijjártó duó szájába való, előre megírt harcias riposztot. Tán még a szemét is forgatta volna, hogy még félelmetesebb legyen, csak most a papírra kellett figyelni, lám, még így is eltévesztette.

Megint veszített, és még fog is.

Azért a békeidőket idéző "hosszú ütemes taps" csak összejött.

Istenem, mintha a '70-es években járnánk.

Nemere Istvánnak el kéne gondolkoznia, tovább írja-e ezt a mára félig elfeledett könyvet:

Voltam Gyurcsány-bulin!

Nem vagyok én szokva az efféle cirkuszokhoz. Rendőrök mindenfelé, csak úgy fénylik bele a láthatósági lajbijuk a koraesti sötétségbe. A Budaörsi Játékszín neonja alatt kiéhezett tüntetők, mókás táblákkal a görcsölt kezekben, némelyikük gyanúsan alul-öltözött, de van köztük polgárnak látszó fideszes képviselő is. Élvezik a bulit, látszik, már rég szomjaznak egy kis utcai balhét, ordibálást. Háromnegyed hat van. A fotósok mohón vadásszák a mostanában ritkán látható utcai karaktereket, én is fölbátorodom egy-két közeli erejéig.

Az előtér csöndes oldalfolyosóján beszélgetnek, rég találkozhattak. Keller László csak hajszállal maradt le a befutó helyről, ahol a listás ötvenek gyakorolják, úgy tűnik, igen jó hatásfokkal a láthatatlanná válás művészetét.

Telt ház van, üres hely csak hátul, a legfelső sorokban látszik néhány. Középen kamerák, körös-körül mindenütt idős arcok, jobbára frissen dauerolt,  lelkesen csillogó szemű hölgyek, fiatalt elvétve látni csak.

Középen, a színpad előtti asztalnál Gyurcsány Ferenc és a Kérdező.

Színes egyéniség a volt miniszterelnök, az tagadhatatlan. Maradék becsületére legyen mondva,emberfeletti türelemmel próbálta halottaiból újraéleszteni azt a múmia-kollekciót, melynek feladata lett volna stb., stb. Viszi tovább a lendület, most mintha szabadabb is lenne, lerázva minden kompromisszum-kényszert, amelyhez jobb híján a sorsát kötni kénytelen volt a kezdet kezdetén.

Az a fél óra, amennyit a teremben töltöttem, újat aligha adott,  talán azon állításán lehet, érdemes  elszöszölni, hogy  a kormány túléli az első ciklust, nem lévén hiteles, erős ellenfele. Nem túl hízelgő megfigyelés, akár üzenetnek is megteszi, amit, gyanítom, a jelenlévők zöme nem nagyon ért.

Aszongya:

Az önkéntes, gyakran kínosan felkészületlen, ám igen bátor politikai elemző szerepkörébe belépni továbbra sem kívánnék, a felhozatal, ha nem is "tekintélyes", de több, mint elég, ezért maradnék ezúttal is a felhőtlenül gonosz viccelődésnél, ahogy eddig. Egy csokor ismét:

KOMPOZÍCÓ:

SZABADTÉRI ELŐADÁS:

hEJ, HA ÉN IS KÖZTETEK LEHETNÉK!

ÖSSZPONTOSÍT...

JUJ, DE HERCIG FIÚ EZ A FERI!

Update: Nekem is eszembe jutott, hogy a teljes képanyagot bemutassam, ezen a linken érhető el:

http://picasaweb.google.com/kurtimiki/GyurcsanyBudaorson

Ma - kivételesen - nem viccelődöm.

Elolvasom »

Újra gitározom kicsit,....

Elolvasom »

Átalakulóban vannak internetezési szokásaim.

Elolvasom »

Lecsó. Tarhonyás.

Időnként megmérgesedem ezen a roncsteleppé vált oldalon, amely észrevétlenül lett gazzal benőtt hulladéktemetővé.

Elolvasom »